A pozitív gondolkodás kérdésével akkor foglalkozunk, amikor zavarni kezd a gondolataink tartalma.

A pozitív gondolkodás jótékony hatásairól számtalan írás és tanulmány született, melyeket előszeretettel hangoztatnak trénerek, motivátorok, mi pedig kérdés nélkül elhisszük, amit mondanak vagy leírnak. Természetes, hiszen, amikor az ember menekülési útvonalakat keres, ráadásul a saját gondolatai elől, akkor bármibe belekapaszkodik, ami a segítség vagy a remény illúzióját kelti.
Egy gondolat elől gondolattal menekülni értelmetlen, bár kétségtelen, hogy a figyelem elterelése átmenetileg enyhülést nyújthat.

Azt mondják, hogy ha pozitívan gondolkodunk, akkor boldogabb lesz az életünk, bevonzhatjuk a sok jóságot. Ha pedig negatívan gondolkodunk, akkor szörnyű rossz dolgok történnek majd. Puszta félelemkeltés, semmi más, meg persze kiváló üzlet annak, aki az emberek rettegéséből él.

A gondolatnak nincs előjele. Önmagában minden gondolat csak gondolat. Az, hogy kinek milyen gondolatai vannak és az milyen érzéseket vált ki, teljesen egyéni, kondicionáltságtól függ. Ahogy az is, hogy bizonyos gondolatokat kedvesnek, dédelgetésre valónak, másokat pedig rossznak ítélünk, amik elől menekülni kell, mert elviselhetetlenül fájdalmasak. A gondolat dönti el.

A jó hír (bár nézőpont kérdése ez is), hogy a gondolatok sem állandóak, jönnek mennek, mint a bárányfelhők az égen. A rossz hír, hogy minél inkább küzdünk egy gondolat ellen, bármilyen módszer segítségével tegyük is azt, annál rosszabb lesz és újra meg fog jelenni. A gondolatok akaratlagosan nem leállíthatóak. Elfecsérelt energia minden erre irányuló törekvés.

Azt is mondják, hogy a gondolat teremtő erejű. Nyilván gondolat nélkül nem tudnánk autót vezetni vagy kávét főzni és az autó vagy a kávéfőző feltalálásához is kellett egy gondolat. Ahogy a gondolat, úgy minden, amit a gondolat teremt múlandó. A lottóötös is, ha esetleg sikerült “bevonzani”. 😃

Hol van a gondolat, amikor egy táj szépségében gyönyörködünk vagy egy kisállatot simogatunk? Amikor önfeledten, szívből nevetünk vagy amikor egy nyári napon fejest ugrunk a Balatonba? A „gondolatlanság” bárhol, bármikor, bárkivel megtörténhet. Aztán persze újra megszületik a gondolat, pozitívan vagy negatívan, mert hát ilyen a természete. 😊