Van, hogy azért használunk indokolatlanul gyakran egy szót, mert azt gondoljuk, így talán idővel elkopik. És igen, előbb-utóbb a szavak szavatossága is lejár. De az is lehet, hogy egyszerűen nincs mit mondanunk. Már a szóra készülő levegővételnél elfáradunk. A süket fül talán még a falra hányt borsónál is érzéketlenebb. Bár kétségtelenül kevesebb mocsokkal jár. Egyszer minden szó csendbe fordul és értelmét veszíti. Marad a hallgatás, meg persze a hasogató zaj valahol a szegycsont mögött. És a remény, hogy holnap talán jobb lesz.
